A kötet a magyar tannyelvű óvodák, általános és középiskolák tanulói létszámainak 2010/2011 és 2024/2025 közötti alakulásán keresztül mutatja be a szlovákiai magyarok aktuális etnikai, demográfiai és társadalmi folyamatait.Az atlasz külön hangsúlyt fektet a jelenségek regionális különbségeinek feltárására, ennek megfelelően a statisztikai elemzéseket közérthető, települési és járási szintű térképeken mutatja be. A kötet egyszerre szolgál tudományos igényű háttérelemzésként, döntéshozók számára nélkülözhetetlen szakmai támpontként, valamint a magyar közoktatás iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értelmezhető, vizuálisan gazdag áttekintésként.
A kiadvány a négy legnagyobb lélekszámú külhoni (romániai, szlovákiai, szerbiai és ukrajnai) magyar közösség anyanyelvi oktatásának helyzetét mutatja be az oda járó diákok létszámadatain, illetve azok 2010-es években bekövetkezett változásán keresztül. A kötet újdonsága, hogy egyrészt térképen ábrázolja az egységes, a közoktatás minden szintjére kiterjedő, összehasonlítható adatokat, másrészt ismerteti az adatokból kirajzolódó folyamatokat – különös tekintettel a kérdés demográfiai és általános társadalmi hátterére.
A 2010/11 és a 2023/24 közötti időszakban a magyar nevelési nyelvű óvodai intézményeket látogató gyerekek létszáma – némi hullámzás mellett – egyértelmű növekedést mutató pályán volt: 2010-ben 8532, 2023-ban 9982 gyerek járt magyar óvodába, illetve a közös igazgatású intézmények magyar csoportjaiba, ami jelentős, 15%-ot meghaladó létszámnövekedést jelent.
A tanulói létszámváltozás regionális mintázatai rendkívül jól illusztrálják a szlovákiai magyarság társadalmi-demográfiai folyamatait. A vizsgált időszakban a legnagyobb, 40%-ot meghaladó növekedést Pozsony és agglomerációja, a Szenci járás produkálta, amelyek az országon belüli migráció elsődleges célpontjai, de a másik nagyváros, Kassa értéke is kiemelkedő, jelezve, hogy a városi iskolák rendkívül vonzóvá váltak az elmúlt időszakban